Csivava Fajtamentés

Csivava Fajtamentés

2017. július 01. - Dalma91

Egy bejelentés után értesült a Csivava Fajtamentő Egyesület, hogy a III. kerületben 30-40 db csivava és annak keveréke tanyázik egy épületen belül.
Hosszas szervezkedés után az Állatmentő Sereggel karöltve érkeztünk a helyszínre, ahol az önkormányzat emberei voltak segítségünkre.

Valahol a 30 perces út alatt a tér idő kontinum meghajolhatott, hiszen a hegyen lévő családi házas övezet hirtelen átcsapott valahova egy határhoz közeli kis faluba, ahol még a pala tető is luxusnak számít, vakolat sehol, a padozat, ahol lehet berepedve, kitömve, foltozva több kevesebb sikerrel.

Átesve - kelve az összeeszkábált deszkákon jutottunk beljebb a rideg valóságba.

Belépve a kis udvarba felkészültünk a legrosszabbra. 
A kutyák tulajdonosa legszebb jóindulattal mondva is tudatmódosító szerek hatása alatt állt végig.
Ennek ellenére viszont, együttműködő hozzáállást tanúsított, így szép lassan elkezdte kiengedni a kutyákat a házból.

A csapat hihetetlen összhangban dolgozott. Legvadabb álmaimban sem reméltem, hogy minden ennyire flottul fog haladni.
Kutya kienged, megfog, chipez, jelölő nyakörvvel ellát, dobozba be, dokumentáció felragasztása a szállítóra, kész.

Hozzáteszem, hogy ez a flott munka sajnos együtt járt azzal, hogy majdnem minden egyes kutya érintésre sikítófrászt kapott, és maga alá piszkított. Voltak akik megpróbáltak harapni, a többiek csak rémülten fontolgatták, hogy vajon most mi fog történni velük. Sok kis kétségbeesett szempár tekintett ránk, minden pillanatban.

És ez így haladt egészen a 28. kutyáig. 
Volt köztük pár hónapos, növendék, négy magas vemhes és a 29...
A huszokilencedik volt Anyuka, négy alig egy hetes kölykével.

Mivel kölykeit védte, csak nehezen lehetett hozzá közelíteni.
Ez volt az a pont, mikor bemerészkedtem az építménybe, és a belső építészet csodája varázsolta el a szemem világát. 
Anyuka a franciaágy alatt gubbaszt, és védi a kölykeit.
A franciaágy egy elit kifejezés a féllábon álló matrachoz képest, amivel a legjobban le tudnám írni a pihenő alkalmatosságot. Az egész helység 30nm2-nél nem lehetett nagyobb, fele lecsempézve, másik felén még ennyi sincs. Csak az alig felismerhető csempéből lehetett sejteni, hogy ez egykoron konyha lehetett, vagy legalábbis annak volt kijelölve. De egyéb bútor nem jelezte ezt az érzetet, hiszen nem volt.
Beljebb lépve iszonyatosan melegbe a körülményeket úgy jellemezném, hogy három hajmosás.
Összehasonlításképpen egy sertés telepi munka után mondja az ember, hogy két hajmosásnyi a szag. Itt alsó hangon mondom, hogy három.

Anyuka nagy nehezen bechippelve, bedobozolva kicsinyeivel összekuckózva várta a procedúra végét.

Összerakva a horribilisen indokolatlan mennyiségű dobozt, haladtunk a kutyusokkal a kocsik felé, közben  tulajdonos aláírta mind a 33 lemondó nyilatkozatot.

Az ország több pontján is fogadták a csöppségeket, a magas vemhes kutyák rögtön ivartalanításra mentek a helyszínről.

A CSFE húsz kutyát hozott el a helyszínről és rögtön a Szamóca Állatorvosi rendelőbe mentünk kivizsgálásra.

Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a legtöbb kutya, akit elhoztunk egy év alatti volt. A vizsgálatok alkalmával rögtön féreghajtáson estek át a kutyák, eközben a szerencsésebb simabőrűek bezsebeltek egy-két harapást is.

A kutyák pár napon belül megkapják életük első oltását, és akik elég idősek hozzá ivartalanításra kerülnek.

Mielőtt mindenhonnan jönne a fröcsögés és az anyázkodás le kell írni, hogy a fiatalember aki tartotta a kutyákat állapotától függetlenül rendkívül együttműködő volt.
Illetve nem nevezhető  szaporítónak teljes minőségében, hiszen nem jelentett neki a bevételi forrást a sok kutya, egyszerűen csak fogalma sem volt róla, hogy melyik bolygón tartózkodik épp.

Úgy gondolom ítélkezés helyett, inkább azon kéne elgondolkozni kicsiny kis társadalmunknak, hogy Budapesten a harmadik kerületben, hogy élhetnek ilyen körülmények között még emberek. 
Mert amíg ember így él, addig nem hiszem hogy elvárható lenne, hogy a felelős állattartásról faggassuk őket. Esetleg számon kérjük. 

Ez nem azt jelenti, hogy nem szörnyű, ami ezekkel a kiskutyákkal történt.
Egyszerűen, csak jó lenne néha kinyitni a szemeket, ahelyett, hogy az ember homlok egyeneset a másik irányba fordul....

Az viszont biztos, hogy a fiatalembernek nem volt megfelelő anyagi kerete és felelősségtudata a kutyatartáshoz, és ez már-már kimerítette az állatkínzás fogalmát.

Így mikor azt mondod a kutyusodra, hogya csak egyszer hagy lehessen anyuka... Kérlek nézd meg ezeket a képsorokat.
 


süti beállítások módosítása